Malcolm 3455C aznap reggel nem tudott belépni a tárhelyére.

Tudta, hogy a mai nap különleges lesz.

Szerette volna előszedni a mai napra kiosztott tervezési file-okat, de nem tudta. Többször odaérintette mutatóujját a szkennerhez, de a képernyőn csak a „zárva” felirat lobbant fel minduntalan. Körbenézett, de mindenki más a munkájába mélyedt. Nem érzett semmi különöset, pedig elvárható lett volna ilyenkor. Hát a mai nap az…

E.

Zoé csodálatos nő. Alig hiszem el, hogy hajlandó velem foglalkozni, hogy hajlandó velem szabadelvű szexuális játékokba bonyolódni.

Hogy hajlandó engem szeretni, amennyire tud, és én szerethetem őt, amennyire engedi.

Zoé tökéletesen független nő. Az a kényelmetlen érzés szorítja a gyomrom, amikor vele vagyok, hogy ottlétem csupán az ő csodálnivaló engedékenységének következménye: ha nem lennék itt, az sem lenne rá semmilyen észlelhető hatással. Ez a (megjátszott...?) közömbössége nem sértő a számomra. Úgy hiszem, nincsen senki a világon, akire ő jobban vágyna, mint az a valaki őrá, és ez eleve meghatározza a dolgokhoz való viszonyát.

Zoé szereti kemény nőnek beállítani magát. Ez kiválóan sikerül neki, és most, hogy hajlamos vagyok úgy tekinteni magamra, mint aki valamennyire már ismeri őt, egyre jobban el is hiszem ezt neki. Ő tényleg kemény.

Nem azt mondom, hogy nincsenek érzelmei, mert igenis vannak. Azt sem vagyok hajlandó elhinni, hogy nincsen a Földnek izzó vasmagja, csak mert még nem láttam előbújni a föld alól: jól van ez így, addig jó, amíg nem látom. Ha érzelmei szabadon süvöltenének, mint a megbokrosodott ménes, befurakodnának minden szabadon hagyott résbe, mint a fagyos északi szél, és hasonló lenne a hatásuk is. Nem szabad semmilyen rést szabadon hagyni, ha erre vigyázok, sok örömöm telhet benne.

Éjszakai apaműszak a Heim Pál Gyermekkórház neurológiai osztályán. Hatra megyek be, felváltani Anyát, aki bevitte a fiúnkat, és napközben is vele volt. Nagy, nyikorgó ajtó vezet a C épületbe, annak a magasföldszintjén található az osztály. Az ajtón belépve elhalkul a világ, a csosszanások visszhangot vernek, víz csobog valahol, panaszos nyögdécselés hullámzik végig a kopár folyosón. Utálom a kórházakat. Tudom, hova kell menni, jobbra a második szoba lesz a miénk. Köszönök a nővérpultnál ülő fiatal, kedves arcú nőnek, visszaköszön, és tovább kever valamit erőteljes mozdulatokkal. A pulttól nem látom, mit. Megnyugszom a látványától.

A kórterem hosszúkás, két-két felhúzható vasrácsos ággyal mindkét oldalon, fém éjjeliszekrények, ahol jutott nekik hely, közepesen kényelmes székek az őrségben lévő szülőknek. Színes matricák és rajzfilm-figurás képek a falon, plüssállatok az ablakban, enyhítendő a sok fém-műszer, műanyag cső és fehér ágynemű szigorúságát. A kórtermek között elnyúló üvegablakok, át lehetett látni az összes termen. Vegyszerszagú, fülledt meleg. A fiam a jobb oldalon fekszik, az ablak mellett, természetesen leeresztett vasrácsokkal. Tízévesen Hófehérkének tűnik Morgó ágyában. Piros, felcsúszott alvós rövidnadrágjából majdnem kicsúszik a bögyörője. Vigyorgok. Már a lábszára is szőrösödik. Meg kell szokni a látványt.

Vágyfertő Béla az előszobai tükör előtt állva megigazította fiatalos szabású, bár derékban kicsit feszülő, kék-fehér csíkos ingje gallérját, amit a Kuhn & Hoppl múlt téli leárazásán vett ésszerű összegért, állát felfeszítve megszemlélte magát, és bizonyos szintű elégedettség töltötte el. Az ing jól állt neki, akik látták benne azon ritka alkalmakkor, mikor hordta, mert egyébként féltő gonddal kímélte, azok arról biztosították, hogy öt évet letagadhatna a korából, mikor ez van rajta. Szüksége volt erre a fiatalításra, mert az öregedés salétroma kezdett mindenhol kiütközni, és tehetetlennek érezte magát ellene önmagában. Ha megszemlélte magát, csak az állapotot látta, hosszabbra hagyott gyérülő haját, ami egyre selymesebb lett, az ősz szálak hatalomátvételét a bajszában, amihez katona kora óta ragaszkodott, a lefelé induló bőrt a szeme meg az álla alatt, ami szomorkássá és jelentéktelenné tette az arcát. Az ing bizonyos eleganciát adott öregedésének, és, ha csak időlegesen is, de elfedte szánalomra méltó jelentéktelenségét, ami ötvenegy éves korára eluralkodott rajta.

Az első könyvem 2000-ben jelent meg, Bűnvesztő címmel:

https://moly.hu/konyvek/zsakai-akos-bunveszto

"Az ​​első kötetével jelentkező szerző novelláinak foglalata a Bűnvesztő című kötet. Zsákai Ákos történeteinek fókuszában a férfi és nő kapcsolat áll. Azok a Kapcsolatok amelyek teljesen irracionálisan működnek, hiszen a szerelem vagy éppen a lecsupaszított szexus útvesztőiben nincs helye a logikának, és nem lehet észérvekkel magyarázatot adni a vonzalmak kialakulására, megszűnésére, transzformációjára sem. Mégis mi mozgatja a két nem „gyilkos játékait”? – ki tudja, ezt a kérdést a szerző sem igyekszik megfejteni, írásaival ő inkább azt érzékelteti, hogy a „freudi ösztönvilág szörnyecskéi” miféle kerülőutakon képesek randevúzni a „gonosz angyalokkal”. Updikét idézi egyik írásának hőse, amikor ekként vall a szerelem érzéséről: „Minden szerelem árulás, mert hízeleg az életnek. Ha szerelmes vagy, mindig elárulsz valamit, valakit. A szerelem közelebb áll a gyűlölethez, mint a szeretethez, és ezért törhet, zúzhat”. És Zsákai hősei, a Moziba be, a Viadal, a Tizenhárom lélegzet, a Hajlam, az Ölelések, az Öt helyszín főszereplői valamennyien ennek a „filozófiának” a szellemében cselekszenek. Mert hiába szereti Natasát, az Oroszországból hazahozott feleségét az egyik novella elbeszélője, ha eközben másba szerelmes, s noha nem a felesége ellenére szeret, a kínzó lelkiismeretfurdalástól nem tud szabadulni, mert kevés az önmagát magyarázó okfejtés, ha a lelke mélyén pontosan tudja hogy démonaival neki, magának kell megküzdenie. A novellák hősei valamennyien a szerelemben kívánnának föloldódni, ám többnyire nem lelik meg a lélek nyugalmát és tovább bolyonganak annak útvesztőiben."

A nő túl fiatal az apjához, állapította meg újból János. Jó húszassal kevesebb, mint az öreg, túl fiatal hozzá. Az hiába tartja jól magát, meg hát a léhaság is fiatalít, de mégis már közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Vajon mit eszik ez a nő az öregen? Nem egy kifejezett szépség, de teli van energiával, kedves is, duzzadóan nőies. Ami azt illeti, kicsit túlságosan is duzzadó, nézte meg jobban a fiú, jócskán szedett magára, mióta nem látta, kitölti az egész ajtónyílást. Arca finoman tokás, karja lötyögős, melle majd kifolyik a pólóból, és a hasa… A hasa annyira domborodik, hogy azt már hájasnak lehet mondani… vagy…

Hitetlenkedve meredt a nő hasára.  

Érthő Péter sokévnyi bizonytalan tévelygés, kínzó értetlenkedés és felszabadító csalódás után megtalálta azt a nőt, akit kifejezetten neki gyártottak le a sors fröccsöntő üzemében.

Virág Éva maga volt a megtestesült alkalmasság és kedély. Mosolya állandóan ott vibrált szája jobboldali szegletében, kitörésre készen, és csak akkor komorodott el, mikor a szenvedély homályosította vakító kék szemét, vagy a világ kártékony viselkedése erre kifejezetten késztette. Jókedve szinte kikezdhetetlen volt, és senki sem tudta magát kivonni szelíd bűvköréből.

Semmi titokzatos nem volt benne, csupa átlátszó hús és vér, gondolat és érzelem. Minden rezdülését látni lehetett, és érdemes is volt ezt tenni: megnyilvánulásai kellemes visszhangokat vertek környezetében. Szánni való kicsinyesség volt benne hibát keresni. Az esetleges vádakra derűsen reagált, hosszan és szeretettel telten nézett, és képletesen vagy a valóságban is ölelő karját nyújtotta, szinte bocsánatkérően, az elkövető felé.